Magyar Telekom: a gazdasági növekedés a távközlési piacot is élénkíti
A gazdasági növekedés megindulásával emelkedni fog a cégek távközlési költése, amit részben az is generál, hogy a vállalatok fejleszteni fogják az informatikai, internetes rendszereiket, amelyekhez a mostaninál több és jobb távközlési szolgáltatás is kell.
Király István, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese csütörtökön Budapesten sajtóbeszélgetésen elmondta: a magyar piacon mintegy 350 ezer cég, nagyvállalat, mikro-, kis- és közepes vállalkozás, illetve nonprofit és állami szervezet vásárol távközlési szolgáltatást. Tavaly 228,6 milliárd forintot költöttek erre, amiből a Magyar Telekom részesedése 57,4 százalék volt. A társaságnak mintegy 200 ezer üzleti ügyfele van.
Az elmúlt években folyamatosan csökken az üzleti távközlési költés: 2008-ban még 254,5 milliárd, 2009-ben már csak 240 milliárd forintot fordítottak erre a cégek.
A Magyar Telekom az idén azt várja, hogy az üzleti szektor bővülni, élénkülni fog, nő a kkv-k költése is, részben azért, mert a nagy cégek beruházásai bevételt hoznak nekik.
Király István elmondta: a Magyar Telekomnak jó pozíciói vannak a vállalati szektorban, amit mutat az is, hogy a teljes 131 milliárd forintos üzleti mobil távközlési költésből több mint 78 milliárd forint a társaság bevétele.
A 39,6 milliárd forintos vezetékes hangpiacból 26,3 milliárd, a 29,9 milliárdos vezetékes adat piacból 16,4 milliárd, míg a vezetékes internet 28,3 milliárdos piacából 10,2 milliárd forint a Magyar Telekom bevétele. Ha azonban csak a mikro-, kis- és közepes cégeket, illetve az otthoni irodák szegmensét nézzük, ennél is jobbak a társaság részesedései - tette hozzá.
A Magyar Telekom megítélése szerint a magyar kis- és közepes szektor a válság hatására az öt évvel ezelőtti állapothoz tért vissza gazdasági teljesítményét és sikerességét nézve. A szektor cégei hosszú távú fejlesztésekben nem gondolkodnak, csak a napi, illetve rövid távú bevételeikre, nyereségükre, a készpénz-menedzsmentre koncentrálnak, miközben fontos számukra az is, hogy növeljék értékesítésüket, versenyképességüket.
A Magyar Telekom ezt felismerve arra koncentrál, hogy minél több, ezeket a vállalati igényeket kiszolgáló megoldást, szolgáltatást dolgozzon ki és értékesítsen - fejtette ki Király István. Hozzátette, hogy mivel jelentős piacról van szó, természetesen növelni akarják a részesedésüket is ebben a szegmensben.
Kapcsolódó cikkek
- Ötven forint osztalékot fizet a Magyar Telekom
- Április 12-én lesz a Magyar Telekom közgyűlése
- Informatikai portfólióját erősíti a Magyar Telekom
- 50 forintos osztalékot javasol a Magyar Telekom
- Magyar Telekom: kisebb bevétel és eredmény 2010-ben
- A Magyar Telekom 50 forint osztalékot tervez
- A különadó miatt visszafog a Magyar Telekom
- Hitelt vesz fel a Magyar Telekom
- Távozik a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese
- Magyar Telekom: a beruházásokat és az osztalékpolitikát érintheti a különadó
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.