Megjelent az első erdélyi magyar e-könyv, Markó Béláról szól
Megjelent az első erdélyi magyar e-könyv; a Markó Bélát politikusként, költőként és emberként ábrázoló mű Kelemen Attila Ármin munkája, amelyet pénteken mutattak be Kolozsváron.
Tibori Szabó Zoltán újságíró a könyvbemutatón úgy fogalmazott, azt tartotta a mű erősségének, hogy a kérdező nem kerül meg semmilyen kényes kérdést, a kérdezett pedig a "legrázósabb" kérdéseket is megválaszolja. A könyvből kiderül, hogy mit gondol Markó Béla az erdélyi közéletről, Európáról, Amerikáról, mit gondol a romániai magyar és román politika egyes szereplőiről.
Markó Béla a könyvbemutatón elmondta: előbb elszörnyedt a szerző által adott cím és a borító illusztrációja láttán, amelyen a fejében forgó fogaskerekek látszanak, de ma már igazat ad Kelemen Attila Árminnak, aki ragaszkodott elképzeléséhez. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt elnöke botcsinálta politikusnak nevezte magát. "Mire észrevettem magam, a többiek visszatértek az eredeti hivatásukhoz, és én ott ragadtam" - magyarázta politikai pályafutását Markó Béla.
Az RMDSZ volt vezetője elismerte: ma elhibázottnak látja azt a korábbi nézetét, hogy az értelmiségi és a politikusi státus összeférhetetlen. "Ennek issza ma a levét a társadalom" - jelentette ki. Hangsúlyozta: az értelmiségnek nem szabad leszoknia arról, hogy véleményt mondjon a politikáról.
A rendezvény után az MTI kérdésére Markó Béla elismerte: érzett "elvonási tüneteket" azóta, hogy 2011-ben - 18 évi RMDSZ-elnökség után - nem vállalt újabb mandátumot a szövetség élén. "A politikusok esetében azt tartom a legnagyobb veszélynek, hogy nem ismerik fel, hogy egy idő után át kell adni a stafétabotot és kétségbeesetten kezdenek ragaszkodni a székükhöz" - jelentette ki Markó Béla.
Az Így működik Markó Béla könyvet egy hónapon belül nyomtatott változatban is megjelenteti a kolozsvári Koinónia kiadó.
Kapcsolódó cikkek
- A-tól Z-ig jövő: Knyiga-fesztivál Belgrádban
- Self-publishing krédó: magyar szerzőtől a globális portálokon is
- Gróf Apponyi Albert életrajzát jelenteti meg a Publio Kiadó
- Egyesülésbe tömörültek az e-könyvkiadók és forgalmazók
- Közösségi könyvkiadás: Sikerkönyv az olvasók igényei szerint
- Írók hajcsárává vált az e-könyvek piaca
- Elindult a Book and Walk e-könyv áruház
- Hajdani sikerkönyvek e-book-ként
- E-könyves világkongresszus Londonban: merész gondolatok
- Könyves valóság-show: egy felújítás története
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.