Több mint 800 ezer magyar facebookozik a munkahelyén
Több mint 800 ezer magyar munkavállaló, az interneteléréssel rendelkező dolgozók 55 százaléka használja munkahelyéről a közösségi oldalakat egy friss felmérés szerint. Többségben vannak közöttük a felsőfokú végzettségűek.
Az informatikai biztonsággal foglalkozó Gateprotect tűzfalgyártó reprezentatív felmérésében arra válaszoltak a magyar munkavállalók, hogy szokták-e használni munkahelyükön a közösségi oldalakat.
Az eredmények szerint a munkahelyi interneteléréssel rendelkező, körülbelül 1,5 millió magyar munkavállaló 26 százaléka legalább naponta egyszer vagy akár még többször, 29 százaléka pedig alkalmanként megnézi valamelyik közösségi oldalt. Azaz több mint 800 ezer magyar dolgozó, a munkahelyi interneteléréssel rendelkező összes munkavállaló 55 százaléka tölti munkaidejének egy részét facebookozással.
„Kutatásunkból kiderült, hogy főként a felsőfokú végzettséggel rendelkezők facebookoznak a munkahelyükön. Ez egyrészt természetes, hiszen közülük munkakörük miatt jóval többen hozzáférnek az internethez, másrészt viszont felveti azt a problémát, hogy pont a legjobban fizetett réteg tölti munkaidejét a közösségi oldalakon” – emeli ki Petrányi-Széll András, a Gateprotect magyar kommunikációs vezetője. Azoknak a munkavállalóknak, akik mindennap többször is felkeresik valamelyik közösségi oldalt, 63 százaléka férfi, 54 százaléka felsőfokú végzettséggel rendelkezik, 57 százaléka 30 év alatti és 51 százaléka budapesti. Ők a tipikus munkahelyi facebookozók.
A közösségi oldalak használata a munkahelyeken Németországban is jelentős kérdéssé nőtte ki magát az elmúlt években – emeli ki Stephan Ziegler, a Gateprotect fejlesztési vezetője. A hamburgi tűzfalgyártóhoz hasonlóan éppen ezért több német technológiai cég, közöttük például a G Data vírusirtógyártó is úgy döntött, hogy termékeinek funkcionalitását kibővíti a különböző weboldalakhoz történő hozzáférés korlátozásának lehetőségével. Ez a Gateprotect esetében azt jelenti, hogy a munkaadók tartalmi kategóriák és alkalmazások alapján is könnyen tudják korlátozni az internetelérést.
Petrányi-Széll András szerint miközben a munkavállalók elvárják, hogy munkahelyük szolgáltatásként biztosítsa a közösségi oldalakhoz való hozzáférést, a munkaadók még nem tanulták meg jól kezelni a problémát, és túlságosan szemérmesek a korlátozásokat bevezetni. A felmérésben a munkahelyi interneteléréssel rendelkező magyar munkavállalók mindössze 19 százaléka nyilatkozta, hogy azért nem látogatja munkaidejében a közösségi oldalakat, mert munkahelye már korlátozta a hozzáférést ezekhez.
Az 1000 fős kutatás teljes anyaga letölthető a Gateprotect weboldaláról. Az adatfelvételt és az elemzést a Gateprotect megbízásából az NRC piackutató végezte el.
Kapcsolódó weboldal: http://tuzfal.hu
Kapcsolódó cikkek
- A táblagépek vetnek véget a PC-korszaknak (1. rész)
- Google: a tanulóképes webes szolgáltatásoké a jövő
- Mostantól érezheted is, ha lájkolnak!
- Egymilliárd felhasználó a Facebookon!
- EricssonLab: egyre többen osztják meg közösségi oldalakon a tévében látottakat
- Az olasz kormányfőt paradicsommal dobálják a Facebookon
- Már több mint 83 millió hamis felhasználója van a Facebooknak
- Debütál a facebookos web-to-print alkalmazás
- Aktivizálja a nézőt az IPTV
- Káoszt okozott egy Facebookon meghirdetett buli
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.