Akkor most mi van jogilag a kommentekkel?

MTI Sajtóadatbank, 2012. november 18. 11:27

Az internetes médiumokat tömörítő szakmai szervezet, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének (MTE) szerint tisztázásra szorulnak a médiatörvények egyes passzusai az internetes kommentekkel, hozzászólásokkal kapcsolatos felelősségi körök tekintetében.

Ez a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének (MTE) Kommentek a magyar interneten: problémák és lehetőségek című vitaindító tanulmányában olvasható, amely a szervezet honlapján érhető el. Az MTE elemezte az internetes kommentekben elkövetett személyiségjog-sértésekre vonatkozó bírósági gyakorlatot, ennek során figyelembe vette az Ipsos kutatásának eredményét is az internetezők véleményéről.
 

Az MTE a tanulmánnyal - amelynek apropóját az adta, hogy a média- és hírközlési biztos 2011 júliusában a Népszava főszerkesztőjéhez fordult a napilap internetes oldalán megjelent sértő tartalmúnak vélelmezett kommentek miatt - a további vitákat szeretné megalapozottabbá tenni.
 

A szervezet szerint a jogalkotóknak az internetes kommentekben érintett szereplők bevonásával kell áttekinteniük, szükséges-e módosítani az egyes jogszabályokat. Azt azonban tartalmazza az általuk készített dokumentum, hogy a médiaalkotmány és a médiatörvény e tekintetben pontosításra szorul. Az egyesület a szerkesztőségi felelősség, valamint az azt keletkeztető "beszerkesztés" fogalmát tisztázná. 
 

A szervezet a médiatörvényben és a polgári törvénykönyvben is rögzítené, hogy a szerkesztői felelősség nem terjed ki a felhasználók által készített tartalmakra. A tanulmány leszögezi, hogy az elmúlt évek hazai ítélkezési gyakorlata nem egységes azt illetően, hogy kinek és hogyan kell felelősséget vállalni a cikkekhez, blogbejegyzésekhez fűzött kommentárokért. A szolgáltatókat arra bátorítják a dokumentum készítői, hogy kísérletezzenek a kommentek moderálására szolgáló megoldásokkal, egy lehetőségnek tartják például az offenzív kommentek megjelölését. A dokumentum leszögezi, hogy a komment a szólásszabadság fontos eszköze, ám a jogi környezet egyelőre nem tudott ehhez alkalmazkodni. Az egyesület olyan jogi környezet kialakítását szorgalmazza, amely elősegíti a szólásszabadság érvényesülését a kommentekben, ugyanakkor a személyiségi jogsértések érdemi orvoslására szolgál. Leszögezik ugyanakkor, hogy a problémák jelentős része sem bírósági jogérvényesítés, sem a médiaigazgatás keretei között nem kezelhető.
 

A felmérésből kiderül, hogy az internetezők 70 százaléka gyakran olvas vagy ír kommenteket. A kommentelőknek mindössze a 16 százaléka sorolható a "komolytalan provokatívak" csoportjába, többségük viszont információátadás céljából használja ezt a fórumot. A dokumentumból kiderül az is, hogy a felhasználók kétharmada számára fontos a moderálás, de harmaduk a szűrés nélküli kommentelést sem tartja elvetendőnek. Az olvasók számára azok a moderálási formák a legrokonszenvesebbek, amelyek az olvasók értékítéletére és aktivitására alapoznak, nem pedig a központi moderáláson.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36