Példaértékű kisvállalkozói weboldalakat díjaztak
A Budapest Bank kihirdette az „Üzleti siker honlappal” díj nyerteseit
A jó honlap ma már elengedhetetlen egy cég életében, hiszen az internetelérés terjedésével egyre többen keresnek és vásárolnak a neten. A Budapest Bank nemrég zárult, kisvállalkozások számára kiírt pályázatán olyan honlapokat keresett, amelyek hatékonyan támogatják az értékesítést, amelyeket egyszerre jellemez a logikus, felhasználóbarát felépítés és az esztétikus megjelenés.
Közel 200 pályázat érkezett a legkülönfélébb területen működő cégektől. A résztvevő cégek közel kétharmada jól kiépített webáruházzal is rendelkezik. A bank korábbi kutatása szerint ez igen hatékony eszköz, a webshoppal rendelkező kisvállalkozások fele állítja, hogy forgalma nőtt ennek az eszköznek a hatására, mégpedig átlagosan 26%-kal. Ugyanakkor a vállalkozások egy része költségcsökkenésről is beszámolt: az üzemeltetési költségek átlagosan 24%-kal mérséklődtek. Szintén erősítheti az értékesítést az online fizetés lehetővé tétele, ezt azonban csak a pályázók közel egynegyede biztosítja vevőinek. A közösségi média szerepének felismerésére utal, hogy a pályázók majdnem mindegyike Facebook-jelenléttel is erősíti ismertségét. A független szakemberekből és a Budapest Bank vezetőiből álló zsűri szakmai díját az e-könyv készülékek és az ezekre alkalmazott irodalmi alkotások forgalmazásával foglalkozó, és blogot is működtető www.bookandwalk.hu oldal nyerte, amely csak idén májusban indult, és máris átlagosan havi 8000 látogatója van. A zsűri tíz másik oldalt is kiválasztott, amelyek közül a közönség szavazta meg a kedvencét: a győztes a környezetbarát és energiatakarékos termékek széles választékát kínáló www.zoldpolc.hu lett.
„A honlap valójában egy kirakat, egy kapu, amelynek elég vonzónak és logikusnak kell lennie ahhoz, hogy becsábítsa az embereket. Itt kezdődik a márka kommunikációja és maga az eladás. Ez igaz a Facebook-jelenlétre is, sőt ez a platform azért is fontos, mert itt találkoznak és cserélnek véleményt a vásárlók. Ehhez képest sokan nem élnek az online és közösségi média lehetőségeivel, amelyek pedig igen költséghatékony megoldások. A Book and Walk és a Zöldpolc nemcsak kedvet csinál, és bizalmat teremt ízléses oldalával, de egyszerű és könnyen kezelhető felületet ad, hogy jól essen a vásárlás" - mondta Geszti Péter reklámszakember, a pályázatokat elbíráló zsűri egyik tagja.
Kapcsolódó cikkek
- Már forintban is fizethetünk 125 vezető amerikai webáruházban
- Háromdimenziós oktatószoftverek tervezésére hirdettek ötletversenyt
- Tehetségkutató verseny indul ifjú feltalálók és kutatók számára
- Már kiterjesztett garanciát is köthetünk internetes vásárlásnál
- E-kereskedelem 2.0.: Globál/Lokál? – avagy merre vannak még kiaknázatlan „e-lehetőségek”?
- Akár pár óra alatt nyithat webáruházat a Telekom megoldásával
- Magyarországról is elérhető a PayPal egyszerűsített és mobiloptimalizált weblapja
- Meghosszabbították "Az Év Honlapja" pályázatot
- MNB: biztonságosnak tekinthetők az elektronikus fizetési megoldások
- NAV: az EU-n kívülről online rendelt termékek vámkötelesek
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.