Szigorúbb internetszabályozásról dönthetnek Kínában

MTI Sajtóadatbank, 2012. december 25. 11:22

Szigorúbb internetszabályozásról dönthet a héten a kínai törvényhozás, hogy a személyes információk védelmét fokozza - írta a Hszinhua hírügynökség.

Az új szabályozás az internetfelhasználók adatvédelmének megerősítését szolgálja majd. Az Országos Népi Gyűlés állandó bizottságának üléséhez benyújtott javaslattervezet szerint a jövőben az internetezők személyazonosságának kilétére fokozottabb hangsúly helyeződne, nekik az internetes és a telekommunikációs szolgáltatóknál is igazolniuk kellene magukat. Az új szabályozás elfogadása és életbe lépése ugyanakkor korlátozó erőként is hathat, ezzel ugyanis a blogokon és mikroblogokon megjelenő posztok, vélemények "feladói" is visszakövethetőek lennének. Egy ehhez hasonló valódi névvel való regisztrálást tett kötelezővé a vezetés márciusban a több százmilliós mikroblogoló közösség számára. Ezt végül - egyebek közt technikai nehézségek miatt - nem sikerült teljes mértékben megvalósítani.

    Az internetet érintő szabályozások szigorítására való törekvések várhatóak voltak, a múlt héten a hivatalos pártlap, a Zsenmin Zsipao több cikke, a Hszinhua hírügynökség kommentárja is ezzel foglalkozott, és a központi televízió (CCTV) is erről tudósított. Hogy a novemberben megválasztott új kínai vezetőség pontosan milyen irányba indul el az internet szabályozását illetően, egyelőre nem lehet tudni. A korábbi propagandavezér, Liu Jün-san beválasztása a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Állandó Bizottságába ugyanakkor egyes elemzők szerint az internet szabályozásának szigorítása irányába mutat, mint ahogyan Liu utódának, Liu Csi-paónak a decemberi nyilatkozata is, amely szerint "a pártnak aktívan vizsgálnia kell, hogyan erősíthető meg az internet kiépítése, működtetése és kezelése". Ugyancsak a pesszimisták táborának igazát erősítheti az is, hogy az utóbbi hetekben a jelek szerint megerősítették a kínai tűzfalat, a korábbinál többek számára ellehetetlenítve annak megkerülését.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36