Bill Gates nem elégedett a Microsoft újításaival
Bár Bill Gates már közel öt éve nem folyik bele aktívan a cég napi munkájába, még mindig árgus szemekkel figyeli a történéseket, és – ahogy elmondta –, nem mindig elégedett azzal, amit lát.
Majd ezek után feltette a kérdést: „De vajon elég mindez?” Kifejtette, hogy mindketten elégedetlenek az áttörést jelentő dolgok tekintetében. Erősen kritizálta a Microsoft pozícióját a mobilszektorban. Szerinte is fontos ez a szegmens, csak a jelenlegi helyzetük nem teszi lehetővé, hogy hamar vezető pozícióba kerüljenek. Ebből a szempontból azt tartja hibának, ahogyan a cég a mobilpiacon utat tört magának.
Bill Gates már 2008 óta nem vesz részt aktívan a Microsoft munkájában, azóta figyelme nagy részét a Melinda and Bill Gates Alapítványnak szenteli.
Kép: CBS News
Forrás: CNET.com
Kapcsolódó cikkek
- „Csakeredeti”: játékos informatikai vetélkedő diákoknak
- Kihirdették a Microsoft „Meséltech. Beleszövitech. Nyertech.” pályázat győztesét
- Több idő az innovációra – webes teszteléshez már elérhető a modern.IE
- Microsoft Office 365: a lakossági felhőszolgáltatások újragondolása
- Új veszélyek jelentek meg az interneten
- Vállalati közösséget épít az Office 365-tel a Tesco
- Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány és a Microsoft
- Meghirdették a 2012. évi Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot
- Interaktív számítógépes oktatóprogramokat kapott az Állatkert
- Beleszövitech? Nyertech!: Kreatív pályázatot hirdet a Microsoft
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.