Az okostelefonok megadóztatásából fejlesztené Párizs a digitális kultúrát

MTI Sajtóadatbank, 2013. május 14. 10:27

Az okostelefonok és a táblagépek megadóztatását is javasolja egy szakértői jelentés, amely Francois Hollande francia elnök megbízásából készült az illegális internetes letöltések miatti film- és zeneipari veszteségek kompenzálásának és a digitális kultúra fejlesztésének lehetőségeiről.

A művek internetes terjesztésére és jogvédelemére az előző kormány által - óriási tiltakozás mellett - létrehozott külön hatóságnak, a kalózpéldányokat letöltőit üldöző Hadopinak ugyanakkor a megszüntetését javasolják a szakemberek, akik Pierre Lescure, a Canal+ kereskedelmi televízió korábbi igazgatója vezetésével kilenc hónapig dolgoztak az összesen nyolcvan javaslatot tartalmazó dokumentumon.
 

"Jelenleg a digitális kultúra által létrehozott nemzeti vagyon átkerül a többségében külföldről importált hordozóterméket gyártókhoz, a hazai kreatív ipar kárára" - mondta hétfőn Aurélie Filippetti kulturális miniszter a France2 közszolgálati televízió híradójában a jelentés ünnepélyes átadását követően. A miniszter szerint a francia kultúra védelme és adaptálása az internetes kultúrához a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést is elősegíti. Arra is emlékeztetett, hogy a kreatív ipar a francia GDP 3 százalékát termeli meg.
 

A miniszter a jelentésben javasoltak szerint egy "egészen gyenge szintű" új adót tervez az okostelefonokra és a táblagépekre, amelyből a munkahelyeket teremtő zenei ipar, mozi, fotóművészet és a videójátékok alkotóit támogatná az állam.
 

A jobbközép ellenzék közleményében azonnal tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a szocialista kormány egy újabb adónem bevezetését tervezi.
 

A jelentés a tavaly Franciaországban eladott 13,5 millió okostelefonra és 3,6 millió táblagépre vezetné be az új adót a kulturális tartalmakat előállítók támogatására, akiknek egyre nagyobb veszteséget okoznak a filmek és zenei művek illegális internetes letöltései. A Nicolas Sarkozy előző államfő javaslatára létrehozott önálló hatóság viszont meg fog szűnni, és jogkörei átkerülnek a médiahatósághoz. A Hadopi kérésére a bíróságok maximum egy évre elrendelhették az internet-hozzáférés felfüggesztését azok esetében, akik rendszeresen illegálisan töltöttek le az internetről kulturális tartalmakat. Erre többet nem lesz lehetőség, és a pénzbírságok is jóval enyhébbek lesznek a korábbiaknál, amely a törvény szerint jelenleg akár a 300 ezer eurót is elérheti.
 

A legális letöltés ösztönzésére és a kalózkodás visszaszorítására a jelentés azt javasolja, hogy a filmforgalmazásba kerülő filmeket a jelenleginél gyorsabban, a bemutatót követő négy hónap helyett már három hónap múlva le lehessen az internetről tölteni vagy DVD-n megvásárolni. A jelentés alapján a kormány törvényjavaslatot készít majd elő.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

HONOR: Kapcsolatok is múlhatnak egy jó portréfotón

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 13:37

Rengeteg okoseszközzel bővült a Huawei hazai kínálata

A FIT 3 okosóra májusi bemutatója után számos újabb eszközt hozott a gyártó hazánkba. Ezek között több okosóra modell is szerepel, amely a FIT 3-mal kiegészülve szinte minden árponton kínál iOS és Android kompatibilis eszközöket a vásárlók számára. Megérkezett az e-SIM képes WATCH 4 Pro Space Edition, valamint a Watch GT 4 új, sportosan elegáns zöld színváltozata is. Az okoskarkötők kategóriájába jött az új Band 9, de a nyitott kialakítású, ékszer-szerű FreeClip fülhallgató is kapható már nálunk. 

2024. június 1. 11:50

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52