Innovációs kiállítást és konferenciát rendeznek Budapesten
A hazai kutatás-fejlesztés és innováció eredményeit bemutató szakkiállítást, illetve konferenciát rendez a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) június 11-12-én Budapesten.
A kiállítást és a konferenciát is ingyenesen látogathatja a nagyközönség, mert minél szélesebb körben szeretnék felkelteni az érdeklődést a kutatás, a fejlesztés és az innováció iránt.
Több mint 70 kiállító mutatkozik majd be csaknem 4000 négyzetméteren a budapesti Millenáris Parkban. A kutatói életpálya, illetve a természettudományos és mérnöki pályák iránt érdeklődőket KFI állásbörze várja, a különleges ízeket kedvelők pedig innovatív technológiával készült ételeket is kóstolhatnak majd.
A látogatók a többi között különleges holografikus kijelzőt, valamint látványos kísérleteket nézhetnek meg, kipróbálhatnak kiterjesztett valóságalapú és interaktív 3D-s virtuális szórakoztató játékokat, továbbá tudományos élménysziget is várja a közönséget.
Kapcsolódó cikkek
- Mobil szegmensre fókuszáló startup seregszemle a Smartmobil ’13-on
- Jövő héten lesz az App!system konferencia
- Idén is megrendezték az LG Mérnöknapot
- Mától Media Hungary konferencia kezdődik Siófokon
- Jövő héten lesz a 18. Média Hungary
- Híres ex-eBay vezető a Startup Undergroundon
- Nem csak startupokról szól az idei Startup Underground
- A legnagyobb hazai és nemzetközi gazdasági szereplők előtt mutatkozhatnak be a legjobbak
- 700 új egyedi találmány a nürnbergi innovációs szakvásáron
- Budapesten az EuroNanoForum konferencia, indul a Nanocsodák kiállítás
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.