Bárki törölheti magát a Google-ből
Egyre többen élnek a lehetőséggel
Ha valaki úgy érzi, nem szeretne jelen lenni a világhálón, megteheti, hogy kiiktatja magát. A Mashable-ön olvashattunk róla néhány napja, hogyan felejthet el minket a Google végre. A hír gyorsan terjedt, ugyanis eddig már több mit 12 ezren éltek a lehetőséggel.
Egy új jogszabálycsomag teszi lehetővé az állampolgáron számára, hogy éljenek – immáron – jogukkal, vagyis letörölhessék magukat az internetről. Az Európai Unió idén vezette be ezt az intézkedést.
A Google tehát köteles eltávolítani azokat a keresési eredményeket, melyek nem a felhasználók számára megfelelőek, irrelevánsak és nem felelnek meg a valóságnak. Az emberek megtekinthetik a Google online űrlapját, ahol megadhatják azokat az URL címeket, ahol szeretnék, hogy eltűnjenek. Természetesen a Google mindezt magyarázathoz köti, vagyis meg kell indokolni, miért szeretnénk a törlést.
A Mashable rámutat arra, hogy valakit teljesen eltávolítani az internetről szinte lehetetlen, arról nem is beszélve, hogy a Google keresőmotorjának csak az EU verzióját tisztítja meg.
Ennek ellenére mégis élnek az emberek a lehetőséggel, olyannyira, hogy 48 óra leforgása alatt több mint 12 ezer kérés érkezett a vállalathoz ez ügyben.
Forrás: Mashable.com
Kapcsolódó cikkek
- Törölhetőek lesznek személyes adataink a webről
- A Google autója önmagát vezérli
- Megújult a Google logó, csak nem látszik
- A régióban a magyarok használják a legnagyobb arányban a Google egyes szolgáltatásait
- A Google beelőzte az Apple-t: a világ legértékesebb márkája lett
- Frissítette algoritmusát a Google
- Új vezető a Google Glass csapatának élén
- Már PayPallal is lehet fizetni a Google Play Áruházban
- A Google a Rubik-kocka előtt tiszteleg
- Több mint 1 milliárd alkalommal telepítették a Gmail Android verzióját
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.