Egyetemi ötletek kaptak 9 millió forintos befektetést
2018. December 6-án lezárult a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Hiventures és az Enterprise Hungary szervezésében elindított „Startup Campus BME powered by Hiventures” egyetemi inkubációs program. A képzés zárásaként három egyetemi projekt kapott 9 millió forintos tőkefinanszírozást.
A 2018 októberében indult programra több mint 30 egyetemi projekt jelentkezett, melyek közül 10 startup ötlettel rendelkező egyetemista csapat került be az öt hetes képzési programba.
Az együttműködés egyik fő célja volt, hogy a BME hallgatói térítésmentes gyakorlati tudást szerezzenek startup vállalkozás alapításához és indításához. A képzésben résztvevők a program során gyakorlatban ismerhették meg a Hiventures inkubációs befektetési programját, illetve a Startup Campus mentorainak közreműködésével elsajátították a vállalkozás indításához szükséges elméleti alapokat, eszközöket és fogalmakat.
A képzés zárásaként az előzetes elbírálást követően öt csapat prezentálta projektjét a Hiventures befektetési bizottsága előtt. A bizottság az öt projekt közül hármat talált alkalmasnak a 9 millió forintos befektetésre; az intelligens kerékpár dokkoló állomást fejlesztő VIOLA, a környezetbarát, bio-plasztik lebomlást segítő PLAntoon és a szigeteléstechnikát megreformáló W-heat csapata kapta meg az inkubációs tőkefinanszírozást.
A féléves program során megvalósuló gyakorlati munkát a Hiventures és a Startup Campus befektetési menedzserei mellett, a Morgan Stanley és a PwC mentorai is segítették.
A program sikeres validációját követően, 2019 tavaszától nem csak a BME-n, de több vidéki egyetemen is elindul az inkubációs képzés. A cél a hazai egyetemek innovációs kapacitására támaszkodó egységes képzési, felhordórendszer kialakítása, ezáltal az egyetemi startup vállalkozások létrejöttének ösztönzése.
Kapcsolódó cikkek
- A mesterséges intelligenciával foglalkozó startupok mutathatnak új utat Európának
- Budapestre figyelt a régió startup világa
- Közép-kelet-európai startup rendezvény a brit fővárosban
- A Siemens IoT operációs rendszere segíti a vállalatokat folyamataik digitalizációjában
- Szeretnének, de mégsem mernek vállalkozni a magyar fiatalok
- Jön a Startup Hét Debrecen!
- Hazai orvostechnológia startupok mutatkoztak be az Egyesült Államokban
- A délkelet-európai startupok az IBM Cloud-ot választják az innováció serkentésére
- Magyar startup sikerek Koppenhágában
- Még lehet jelentkezni az MKB Fintechlab 2019-es, harmadik inkubációs programjába
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.