A Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról is elhoztak két érmet a magyar diákok
A közép-európai diákolimpián komoly sikereket elérő négyfős magyar diákcsapat két tagja egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett az Indonéziában zajló Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI), amely középiskolások számára a legrangosabb versenyprogramozási megmérettetés, hiszen közel kilencven ország több száz versenyzője között kell jól teljesíteniük a fejlett algoritmikus gondolkodást igénylő feladatokban.
Míg a tavalyi IOI a pandémia miatt teljes egészében online zajlott, az IOI 2022-t augusztus 7. és 15. között fizikailag is megtartották Jáva szigetén, az ország egyik fő kulturális központjának számító Yogyakarta városában. Az idei IOI-n 88 ország 349 diákja mérte össze tudását az alapvető középiskolai feladatoknál jóval nehezebb feladatok megoldásában: a négyfős magyar csapat két tagja a helyszínen, két tagja pedig az ELTE Informatikai Karának budapesti laborjából kapcsolódott be a versenybe.
Elért pontszámai alapján Molnár István Ádám (Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc), ezüstérmet, Czanik Pál (Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest) pedig bronzérmet szerzett az IOI 2022-n. Dicséretben részesült (honorable mention) a másik két magyar versenyző, Németh Márton (Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest) és Máté Lőrinc (Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest).
A Nemzetközi Informatikai Diákolimpia szervezői a 349 versenyző közül a legmagasabb pontszámot elérő 30 versenyzőt díjazták arany-, 58 versenyzőt ezüst-, illetve 88 versenyzőt bronzéremmel, a legalább egy teljes versenyfeladatot megoldó nem érmeseket pedig dicsérő oklevéllel. Az IOI 2022-n részt vevő magyar diákcsapat két héttel korábban a közép-európai regionális diákolimpiáról, a CEOI-ról három ezüst-, és egy bronzéremmel tért haza.
A magyar diákok a Neumann Társaság tehetséggondozási programja keretében, a Nemzeti Tehetség Program támogatásával készültek fel az IOI 2022-re. Csapatvezetőjük dr. Horváth Gyula, a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának alelnöke, a csapatvezető-helyettesük pedig dr. Horváth Győző, az ELTE Informatikai Karának tanszékvezetője volt. Erdősné dr. Németh Ágnes, a Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke az IOI nemzetközi szervezőbizottságának színeiben kísérte el a csapatot Indonéziába.
A Nemzetközi Informatikai Diákolimpia azért is kiemelt fontosságú, mert jövőre Szegeden versenyezhet majd 92 ország közel 400 diákja, ugyanis Magyarország rendezi az IOI 2023-at.
Az IOI 2022 teljes eredménylistáját ezen a linken lehet megtekinteni.
Kapcsolódó cikkek
- A magyar csapat minden versenyzője érmet hozott a Diákolimpiáról
- Digitális érettségi a társadalomnak
- 55 éves oktató számítógépmodell éledt újjá a Neumann Társaságnál
- MI és mi: a mesterséges intelligencia hatása a mindennapi életünkre
- Mindkét magyar csapat bronzérmes lett a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
- Témanapot tart a Neumann Társaság az úttörő magyar számítógépépítőről
- Díjazták Magyarország informatikában legjobb diákjait
- Elfelejthetjük a hagyományos számítógépeket?
- A Neumann-géptől az MI-ig: a magyar informatika mérföldkövei az Álmok Álmodói 20 kiállításon
- Ma van a Magyar Informatika Napja
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.